Hivatalos engedély illetve támogatás

Az oldal Dr. Eőry Ajándok Természetgyógyász-orvos engedélyével és támogatásával működik!

Dr. Eőry Ajándok Hódmezővásárhelyen

Dr.EŐRY AJÁNDOK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN 

Nagyon jól sikerült a Kínai 312 Meridián tornáról tartott előadás, amelynek meghívott előadója a  -meridián gyakorlatok magyarországi meghonosítója - Dr. Eőry Ajándok tartott meg.




 Fekete Edit természetgyógyász a - Yin-Yang Klinika 
tulajdonosának - hosszú ideje tartó próbálkozása végre célba ért, hogy mentorát és nagyra becsült tanárát sikerült megnyerni annak az ügynek, hogy egy előadást tartson a hódmezővásárhelyi  Gyarmati Dezső Sportuszoda fedett első emeleti előadórészben.

   

Haide Éva az akupresszurás pontokat mutatja meg


Az előadás meghirdetésére kevés volt az idő - pusztán másfél hét,- mert a Professzor igen elfoglalt és ezt az előadást is úgy tudta elvállalni, hogy innen egyből indult vissza egy budapesti konferenciára.
Az előadás előtt még alig 100 - an voltak, később 130-an.

Az előadás előtt még alig 100 - an voltak, később 130-an.

A szervezés jól sikerült Fekete Editnek köszönhetően plakátok, hirdetések, szórólapok és rádióinterjú előzte meg az eseményt.

Az érdeklődés igen nagy volt. Hódmezővásárhelyi viszonylatban is nagy számú érdeklődő jelent meg. 100 főre volt előkészítve a helység, de a kezdésre annyira megszaporodtak a vendégek, hogy még gyorsan 30 széket kellett felhozni, az uszoda alkalmazottai nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, így mindenki megelégedésére a rendezvény rendben lezajlott.

Meridián gyakorlat előadása
 A résztvevők között volt főorvos és természetgyógyász, reflexológus, masszőr és addiktólógus is, - még Szegedről is voltak, akik átjöttek.

Könyveket és digitális oktatóanyagokat is lehetett vásárolni

Természetesen olyan emberek is eljöttek a kínai meridián torna prezentálására, akiknek valamiféle krónikus vagy más típusú betegsége volt vagy esetleg valamely hozzátartozójának és ettől a Meridián gyakorlattól, vagy a professzortól vártak megnyugtató támogatást.

Mindenki igyekezett megtalálni az akupresszurás pontokat
 Dr. Eőry Ajándok az előadása után mindenkit egy kis tornára kért fel és a megjelentek nagy többsége szívesen csatlakozott. Az uszoda nyitott erkélyén Fekete Edit vezénylésével mindenki ízelítőt kapott a meridián torna mozgássorából.

Fekete Edit vezette a Meridián tornát
Dr. Eőry Ajándok is példamutatóan tornázott
Jó példát mutatott  Dr. Borbáth Györgyi Belgyógyász Főorvosnő is
 A meridián torna után az előadáshoz kapcsolódó szakirodalmakból, illetve digitális kiadványokból lehetett vásárolni. Ugyanakkor lehetőség volt, hogy a szerző: Dr. Eőry Ajándok dedikálja könyveit.

 A torna után dedikáció következett
Akik az előadást végighallgatták  - legyenek azok szkeptikusok, vagy laikusok a HKO –hoz (Hagyományos Kíni Orvoslás) és csupán egy pontot jegyeztek meg- az említett 3 akupunktúrás pontból,- már akkor is jelentős lépést tettek az egészségük megőrzésére, illetve egyes panaszaik enyhítésére. - Amennyiben ezt az akupunktúrás pontot rendszeresen stimulálják is .
Azok, akik pedig a komplett meridián tornát, - azaz a Kinai 312 Meridiántorna mozgássorát - mindennapjaikba beépítik , nos azok lesznek azok az emberek, akinek életminősége pozitív változáson fog keresztül menni az elkövetkezendő időben .
Az uszoda külső terasza nem volt kicsi, de a alig fértünk el
* -Én magam is vásároltam több szakkönyvet is és itt élek a lehetőséggel, hogy Dr. Eőry Ajándok  Minden Út Istené  című könyvéből  egy Gandhi idézettel zárjam  az esemény beszámolóm , amely  véleményem szerint a professzor egész munkásságát és személyiségét jellemzi .

„…minden emberi szívnek is megvannak a maga húrjai. Ha tudjuk, hogy hogyan szóltassuk meg a megfelelő húrt, elő tudjuk varázsolni a zenét”

Az az érzésem, hogy a professornak sikerült képletesen szólva egy „szimfóniát komponálni” , vagy is az általa indukált „rezgéseket” sikerült célba jutatnia.

* szerk. megjegyzés